Könyvtár

kisebb betű nagyobb betű e-mailben elküld nyomtatás

A Békés Megyei Levéltár Szakkönyvtára

A Békés vármegye újkori újjászervezését (1715) követően elsőként 1732-ben említett megyei archívumban a szorosan vett ügyviteli és végleges megőrzésre szánt iratokon kívül könyveket is tartottak. A levéltári iratok részét, mellékletét képező kis nyomtatott füzetek, brosúrák mellett kiemelt, külön kezelt könyvtári állománnyal is rendelkeztek. 1828-ban a levéltárnok által gondozott tíz vegyes tárgyú mű 13 kötete a Fábián János volt békési tanító két ládányi letétével egészült ki. A vármegyei levéltárban őrzött szakmunkák alapozták meg az 1886-ban létesített megyei közigazgatási szakkönyvtár anyagát. A vármegyei székház kisebb tanácstermébe átszállított könyvek kezelése a levéltárnokról a közigazgatási kiadóra hárult.

A mai könyvtár – mint szakkönyvtári gyűjtemény – állományalakítását a levéltári segédletek, (levéltárismertetők, fondjegyzékek, alapleltárak, ismertető leltárak, repertóriumok), a forráskiadványok, a hatóság- és hivataltörténet markáns megléte jellemzi. Helyet kapnak a történelmi segédtudományokat, az állam- és jogtörténetet, a gazdaságtörténetet, a közigazgatás-, társadalom- és művelődéstörténetet érintő alapvető összefoglalások, a témát lefedő legfontosabb bibliográfiai összeállítások.  A gazdag helytörténeti irodalom, a törvények, rendeletek, hivatalos kiadványok széles köre, a tiszti cím- és névtárak, valamint az iskolai értesítők az állomány leggyakrabban forgatott darabjai. A Táncsics Mihály életére és korára vonatkozó, külön kezelt könyvegyüttes dr. Balogh Zoltán adományaként nyert felvételt.

A gyűjteménygyarapítás részben saját előállítás és ajándékozás útján történik, a könyvek legnagyobb hányada azonban vétel és csere révén kerül könyvtárunk birtokába. 2014. december 31-én 22 165 kötet – 17 421 leltári egység – sorakozott a polcokon. A kurrens megjelenésű hírlapokat, folyóiratokat is gyűjtjük, CD-ROM-on hozzáférhető kiadványaink száma meghaladja a százat.

A bibliográfiai számbavétel követelményének a 2000. december 31-én lezárt betűrendes szerzői- és címkatalógus tesz eleget. A 2001. január 1. utáni gyarapodást a TextLib integrált könyvtári rendszer rögzíti. A 2000 előtti anyag TextLib-re vitelét folyamatosan végezzük.

A könyvtári állomány a levéltár kutatótermében, a kutatószolgálat nyitvatartási ideje alatt, kizárólag helyben használható.